Iskolánk újságírópalántáinak az a kiváltság jutott, hogy vendégül lássa köreiben Stojanović Sandrát, aki szintén a zentai Közgazdasági kiemelkedő tanulója volt, igazi példakép a fiatalok számára. Sandra a középsuli után kommunikológiai szakon végzett a Belgrádi Egyetem Politikatudományi Karán, mesterképzéseit (kommunikológia és jog) viszont Magyarországon fejezte, ahol most is impozáns szakmai karriert fut be. Sandra előadást és műhelymunkát tartott a kis újságírópalántáknak és az újságírás alapfogalmaiba vezette be tanulóinkat. Köszönjük neki a közreműködést és reméljük, hogy többször is tudunk majd együttműködni.

