Nagyszerűen helyt álltak tanulóink a Makón megszervezett I.
Regionális Fogyasztóvédelmi versenyen, amelyre március 9-én került sor. A
versenyt együttesen álmodta meg és realizálta a Dél-alföldi Regionális
Fogyasztóvédelmi Egyesület és Zenta község Fogyasztóvédelmi Központja. A
verseny házigazdája a Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és
Kollégium volt.
Iskolánk négy munkával érkezett a versenyre: Dávid Orsolya,
Kopasz Dorina, Surányi Kata, Német Anikó, Zabos Ákos, Farkas Bettina és Rind
Réka mutatták be kutatásaikat és prezentációikat. A csapatokat Arsenović
Aleksandra és Tandari Emese tanárnők kisérték el Makóra.
Büszkék lehetünk minden tanulónkra, hiszen egyenrangúan bizonyítottak a többi részvevőhöz viszonyítva. A legjobb eredményt Dávid Orsolya érte el, aki magabiztosan nyerte el az első helyezést a 8-9-10. osztályos tanulók kategóriájában. Felkészítő tanára Davidov Orsolya tanárnő volt.

