Hírek ::: Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola Zenta

Herceg János és Milan Konjović nyomdokaiban elnevezéssel valósítottunk meg egy csodálatos kirándulást Zomborba és Doroszlóba projektumunk befejező fázisában. Zombori tartózkodásunkat a helybéli Közgadasági Középiskola meglátogatásával kezdtük, ahol szívélyes fogadtatásban részesültünk. A jövendőbeli turisztikai technikusok kitettek magukért, tanulóinknak egy szép séta keretében mutatták be a várost. A séta után a Milan Konjovic Galériát csodálhattuk meg, majd a valamikori Bács-Bodrog Vármegye Megyeházába látogattunk, ahol Pribilla Attila alpolgármester fogadta a kis csapatot és nagyon érdekes előadást tartott a fiataloknak. Megtekinthettük Eisenhut Ferenc Zentai csata festményét, amely messze földön híres. Kirándulásunk utolsó részében Doroszlóra látogattunk, ahol Nagy István Tájházát tekinthettük meg, Herceg János emlékházát és nem hagyhattuk ki persze a híres doroszlói Szent Kutat sem. Sok szép emlékkel a szívünkben tértünk haza. Köszönettel tartozunk a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárságnak, hogy a sikeres pályázatnak köszönve ilyen gazdag és szép projektumot tudtunk megvalósítani.


2024-05-27