November 19-én tartottuk meg a Prezilimpia Junior prezentációs verseny regionális válogatóját, amelyen iskolánk hét tanulója vett részt. Az idei téma a mesterséges intelligencia hatása a tanulásra. Tanulóink kiválóan felkészültek a megmérettetésre, nagyszerűen teljesítettek. A zsűri Huszár Sándor, elnök a SZTE tanára, Szügyi Valéria és Balla Anita, iskolánk tanárai voltak. Igencsak nehéz feladat hárult rájuk, nem volt könnyű rangsorolni a részvevőket. Az első és második osztályos tanulók kategóriájában Billicki Kristóf Nándor és Radičević Veronika mérték össze prezentációs tudásukat. A zsűri véleménye alapján Veronika jutott el a szegedi országos döntőre. Felkészítő tanára Nagypál Judit. A harmadik és negyedikes tanulók kategóriájában Dávid Orsolya, Horvát Henrietta, Kis Léda, Kőrösi Noémi és Sarnyai Jessica versenyeztek. A legszebb, legtartalmasabb előadott prezentációt Horvát Henrietta készítette, ő jutott ki a szegedi döntőre, míg Dávid Orsolya második helyen végzett. Mindkettőjüket Nagypál Judit tanárnő készítette fel. Hatalmas köszönetet érdemelnek Arsenović Aleksandra, Fodor Šimoković Sandra, Búrány Ágnes és Tandari Emese tanárnők is, akik fáradtságot nem ismerve, önfeláldozóan foglalkoztak a tanulókkal. Veronikának és Henriettának sok sikert kívánunk a döntőben, december 5-én.

