2025. április 4-én került sor az LVIII. Középiskolások
Művészeti Vetélkedőjének elődöntőjére, amelyet a három középiskola: Zentai
Gimnázium, az Egészségügyi Középiskola és iskolánk szervezett meg közösen. A
vetélkedőn 22 tanuló indult beszédművészet és önálló művek kategóriákban. A
zsűri tagjai a következő személyek voltak: Verebes Judit, Virág György,
Szilágyi Áron, Tőke János, Oláh Tamás és Döme Szabolcs. Köszönjük nekik
áldozatos munkájukat. Nagy hálával tartozunk A Vajdasági Magyar Művelődési
Intézetnek és igazgatónőjének, Kormányos Katona Gyöngyinek a támogatásért.
Iskolánkat négy tanuló képviselte: Almási Anita szavalással és drámai monológussal lépett fel, Urbán Tünde és Sándor Alex önálló verseikkel versenyzett, míg Kőrösi Noémi humoreszket írt erre az alkalomra. A zsűri értékelése alapján az Óbecsén sorra kerülő döntőbe iskolánkból Almási Anita és Kőrösi Noémi jutott be. Felkészítő tanáruk Mészáros Krisztina. Gratulálunk minden részvevőnek és továbbjutónak.


